fbpx

Vendégpszichológia – személyiségtípusok

Fontos tisztában lenni az alapvető személyiség típusokkal, hiszen nem mindegy, hogy melyik típusnál milyen értékesítési módszereket alkalmazunk. Lehet, hogy az egyik Vendéget elbűvölöd, de a másikat inkább távozásra kényszeríted. Lássuk, mik azok a jelek, amikre figyelni kell:

Piros típus – a domináns

Ő a született vezető, dinamikus egyéniség. Az ebbe a típusba tartozó emberek kissé türelmetlenek, nem szeretik az üres fecsegést, mindig gyorsan a lényegre térnek. Akkor érzik magukat biztonságban, ha ők irányíthatnak és kézben tarthatják a dolgokat. Ezt a személyiségtípust a legkönnyebb felismerni, hiszen már akkor szemet szúr a határozottsága, amikor belép az ajtón.

Amire figyelj:

Határozott hozzáállása miatt ez a típus egy kicsit nehezebben ösztönözhető a vásárlásra, elvárja, hogy csak a lényeges dolgokat osszuk meg vele. Szívesen provokál, és szeret válogatni, illetve élvezi, ha igaza van 🙂 Ne próbálj meg vele “cicaharcot” vívni és mindenképpen fölé kerekedni, mert ezt nagyon nehezen viseli majd és pillanatok alatt feszültté válik. Az ilyen típusú vendégeket érdemes úgy irányítani, hogy azt ne vegyék észre.

Hogyan bánj vele:

Térj a lényegre! Ne terheld felesleges információkkal, mert azt nem szereti. Legyél határozott, közvetlen és sugározz felé önbizalmat, azt értékelni fogja! Kínálj számára alternatívákat, és hagyd, hogy ő döntsön a termékek közül, neki KELL kimondania a végső szót. Fontos, hogy ne hátrálj meg és ne alázkodj meg előtte, mert abban a pillanatban elveszíted a lehetőséget az értékesítésre. A Piros személyiségtípusba tartozó emberek nem ellenfelet és nem alattvalót keresnek, hanem egyenjogú partnert, akit tisztelni tudnak. Ha ezt sikerül elérned, akkor sokkal több esélyed van arra, hogy az illető bízzon benned.

Sárga típus – a türelmes és vidám

Legfőbb erénye a türelem és a lojalitás. Az ebbe a típusba tartozó emberek szeretik a biztonságot, fontos számukra a család és az állandóság. Nem szeretik a konfliktusokat, igyekeznek megbeszélni a problémákat. Jellemzően kreatív személyiségek, ők a csapat lelke. Amikor belépnek valahová, szinte felragyog a nap a pozitív kisugárzásuktól, szinte mindenki kedveli őket.

Amire figyelj:

A sárga típusú emberek szeretnek kérdezni, gondosan körül járni a témát, mielőtt döntenek. Szinte már-már fárasztóan sokat tudnak csevegni, de pozitív kisugárzásukkal azonnal képesek szebbé tenni a napot 🙂 Mivel ők alapvetően érzelmi alapon döntenek, ezért fontos, hogy jó hangulatban és kellemesen teljen számukra az idő nálad. Sokkal többet számít a sárga típusok esetében az, hogy barátként kezeljék őket, mint az, hogy tökéletes és profi szolgáltatást kapjanak!

Hogyan bánj vele:

Légy türelmes, és készülj fel, hogy sokat fog kérdezni. Legyél barátságos és őszinte, mert, ha egyszer megszerezted a bizalmát, visszatérő Vendéged lesz! A sárga típusnak nem esik nehezére a csevegés, ezért engedd is neki, kérdezd a hobbijáról, a családjáról, mindenről, amiről szívesen beszél és próbáld megtalálni a közös pontokat.
Tartsd észben viszont, hogy néha elhamarkodottan döntenek, a pillanatnyi jókedv közepette és később megbánhatják döntésüket. Ezért fontos, hogy ne próbáld meg kihasználni ezt, ne sózz rá rögtön 3 terméket is csak azért mert éppen nyitottnak tűnik erre. A sárga típus az egyik legingtelligensebb is a többi között, ezért előbb-utóbb le fog esni neki, hogy visszaéltél a bizalmával. Ekkor pedig örökre elveszíted.

Zöld típus – a szabálykövető

A Zöld típusba tartozó Vendég nem szereti a hirtelen változásokat, szereti a szabályokat és a biztonságot. Döntéseit tekintve óvatos jellem, aki hajlamos kompromisszumokat kötni. Szereti a pontosságot, így nem kell félned, hogy nem érkezik meg időben a Szalonodba! Viszonylag könnyű felismerni, bár nincsenek olyan kirívó tulajdonságai, mint a piros vagy sárga típusoknak. Általában zárkózott, visszahúzódó és nehezen nyílik meg.

Amire figyelj:

Nem szereti, ha sürgetik, szereti, ha a saját tempójában hozhatja meg a döntést. Fontos számára, hogy jól érezze magát, biztos, barátságos környezetben legyen. Ne erőltesd a beszélgetést, ha láthatóan nincs kedve hozzá. Ennél a személyiségtípusnál egy kicsit nyugodtan mesélhetsz magadról, azt gyakran szívesebben hallgatja, mint a saját hangját és könnyebben fel is oldódik, ha van ideje kifürkészni, milyen ember vagy, hogyan gondolkodsz. A Zöldek nagyon ritkán vásárolnak már az első alkalommal, általában sokkal lassabban lehet a bizalmukba férkőzni, mint mások esetében, de ne add fel!

Hogyan bánj vele:

Szereti megismerni a terméket, hagyd, hogy kipróbálja, megszagolja, a kezébe vegye és kialakítsa a saját véleményét róla. Ha kérdez, az már nagyon jó jel 🙂 Ne sürgesd és ne hagyd, hogy kényszerhelyzetben érezze magát, mert akkor biztosan nem fog vásárolni. Számára eleve nehéz változtatni, a megszokott termékeit lecserélni meg pláne, hagyd hogy magától döntse el, mit akar, még akkor is, ha ez akár 3-4 alkalomba is telhet. Ha a zöld személyiségtípus a bizalmába fogad, akkor az egyik leghűségesebb vendéged lesz!

Kék típus – a pontos, precíz

A kék típusú ember lelkiismeretes, precíz, mindig betartja a szabályokat. Szereti, ha rend van maga körül, és igyekszik minden konfliktust tisztázni. A számok embere, aki minden döntése előtt alaposan mérlegel és kalkulál. Gyakran pénzügyi területen dolgoznak a kék típusok, de ha ez nem is igaz a vendégedre, könnyen felismerheted, abból, hogy gyakran beszél kiadásokról, arról, hogyan spórolt, milyen pénzügyi döntéseket hoz. Ezen kívül pedig, ő az, aki biztosan rákérdez az árakra, mielőtt beül a székedbe.

Amire figyelj:

Ne késs és ne várasd meg, szereti, ha minden időben elkezdődik. Nem igazán fontos számára a barátságos légkör, inkább a tények azok, amelyek számítanak neki. (Tisztaság, szakértelem, minőségi termékek, árak). Ez persze nem jelenti azt, hogy ne legyél vele közvetlen és barátságos 🙂 Egyszerűen csak a kék típusnál nem ez lesz a döntő érv, ha vásárlásra kerül a sor.

Hogyan bánj vele:

A kék típusba tartozó Vendég kicsit szkeptikusan áll az új dolgokhoz, ezért magyarázz el neki mindent részletesen. Sok időt fogtok eltölteni a termékről, szolgáltatásról beszélve, vedd fel a ritmust, és ne akard hamarabb lezárni a beszélgetést. Igyekezz minél szakszerűbben válaszolni, fontos, hogy lássa rajtad a felkészültséget és profizmust. Mivel alapvetően a számok embere, nem tudod elkerülni, hogy árakról beszéljetek, sőt, ezt érdemes minél előbb megtenned, és korrekten válaszolni, ha erre rákérdez.

Értékesíts úgy, mint egy igazi profi!

Növeld a bevételeid egy igazán hatékony módszerrel, amely Magyarországon csak nálunk eléhető! Ne habozz, jelentkezz még ma Termékértékesítés online workshopunkra, és szerezz olyan hasznos tudást, amivel könnyedén viheted sikerre vállalkozásod!

VAGY

Jelentkezz Online konzultációnkra,
ahol a Te elképzelésidnek megfelelő, személyre szabott tanácsadás keretein belül tudjuk megbeszélni, hogy miben tudunk Neked segíteni.